Germánuszvaránusz

- Hendrik! -mondom minap a kollégámnak,- blogot írok rólatok.
- Mit?..
- Blogot. Webes naplót.
- De kiről írod, még egyszer?!..
- Rólatok. Német nép. ilyesmi.
- Aha. Németül?
- Nem magyarul. Magyaroknak.
- És mit írsz? Semlegeset?..
- Sajnos nem: hülyét csinálok belőletek, mert különben nem olvasná senki. Jó, igaz, így se sokan.

Hendrik elgondolkozott néhány pillanatra, - aztán néhány pillanatra én is.

...

Ez az egyszerű mondat, hogy figyellek titeket, -mi több-, harmadik fél felé rosszindulatúan ki is fecsegek mindent, egy csapásra komoly embert csinált belőlem. Eztán tehát velem sem lehet már önfeledten csacsorászni.

...

Mindezek ellenére kiváló alkalom nyílt arra is, hogy egy délutánba gázoló-kalandozó beszélgetés keretében mindenféle izgi témáról szót ejtsünk, sőt tisztázzam például -saját magam számára is-, hogy mit képzelek a modern, demokratikusnak nevezett társadalmakról.

Szóval, asszem meg vagyok győződve, hogy ez a modern, demokratikusnak nevezett társadalom egy kétszintes óvoda. Alul az ovisok, felül az óvónénik. Az ovisokat meghintik a szabad élet/piac/orvosválasztás, béklyómentes európai fityfasz meg ilyesmik ideológiájával, aztán hagyják őket játszani. A gyerkőcök 99,9%-a soha nem fog még a kerítésig sem eljutni: homokoznak, csúszdáznak, lökdösődnek a csapnál,  de alapvetően azt a konszolidált életet valósítják meg, amely az egész politikai-gazdasági stabilitás alapja: rendszeres munka, adófizetés, a jövőbe vetett hit, a bankbetétek *nem* kikapdosása satöbbi.

Ha történetesen valamelyik kis idiótát mégis valami hőstettre ragadtatná a kiváncsiság, a határozott dadák két figyelmeztető lövés után korrekt lepofozással (- hogy az ékes nyelvezete okán is méltán becsült Pék Gyula bácsit idézzem: "...úgy, fiam, hogy meg nem állsz a Béke térig." Ez ugye a Róbert Károly körúttól is még tovább kifelé van a vigasztalan 13-as villamossal.-) terelik vissza az eseményeket a mindennapi élet medrébe. Aki meg végképp nem fér a képbe, az mehet a f*-ba vagy Guantanamóra.

Különbség van viszont országok/népek között a tekintetben, hogy mennyire intenzív a demokratikus rendbe vetett hitre, a politizálásra, a mitmahen-re (velükcsinálás németül) való agyöblítő nevelgetés: azt hiszem, azokban az országokban, ahol meg lehet bízni az ovisokban, hogy nem lesznek péntekről hétfőre fasiszták, nem kell oly vadul a politikai-társadalmi közéletben való részvételre kondícionálni őket, mert a bennük cseperedő normálisabb egó is elég tartás ad. Ahol azonban a hajlam szinte veleszületett, s a legkisebb csalódás, társadalmi stressz hatására is aktivizálódik, ál-autonóm projektekbe vetett mélységes bizalom elültetése az egyetlen megoldás, hogy elterelje a kiélhetelen vadságok erejét a legszörnyebb lehetőségektől.

Talán a magyar út lehetne a harmadik: itt olyan rossz az óvónénik hitele, hogy jobb nekünk/nekik/nektek úgy, ahogy anyánk méhe kivetett.