- Van egy remek filmem DVD-n: neked biztosan tetszene... - mondtam kábé két évvel ezelőtt egy kollégámnak. - Elhozom neked holnap.

Holnap el is vittem neki.

- No, milyen a film? - kérdeztem izgatottan, amikor legközelebb összefutottunk.

- Nem néztük meg, mert engem nem igazán érdekelt - konfrontáltatott kíméletlenül az igazsággal.

...

Ezután hosszabb időszak következett: vártam, hogy mikor hozza vissza. Nem hozta.

Egyszer rákérdeztem, valamikor úgy egy hónapra rá: zavartan motyogott valamit és sietősen továbbállt.

Újabb hónap múlva megpróbáltam megszólítani a folyosón, de nem találkozott a tekintetünk: talán az új szemüvege tette, de úgy tűnt, valahogy mindig pont mellém néz. 

...

Van neki felesége is ott bent, egyszer annak szóltam. Nem volt meglepve:

- Tudom, nálunk van a filmed.

- No, és hozzátok is vissza? - mozdult meg a remény bennem ott legbelül.

- Csak mondom, hogy nálunk van. - válaszolta a feleség tárgyilagosan.

...

Mindez egy baljós sorozat kezdete volt csak. Kölcsönadtam egy CD-t egy jómódú cimborának: soha többet nem esett róla szó. Frissen rendelt könyvemet büszkén mutattam a főnökömnek: benyelte.

Utoljára Jarek, a lengyel kolléga jött oda hozzám valamikor:

- Lasszlo, nem tudsz kölcsönadni két eurót? Nincs nálam pénz és villamossal kell mennem haza.

Adtam neki azonnal és örömmel.

...

Két euró lófac. Semmiség. Jarek azóta sem kezdett a törlesztésbe, de talán jobb is. Csak csalódott lennék : két eurómért cserébe nem nyafizhatnék itt ilyen jóízűen.

Egyébként meg: köcsög tolvaj banda.