Frauhéger keresztbemegy. Keresztbemegy reggel, és keresztbemegy egyszer kábé koradélután. Ami tesz, az nem veszélytelen, de nem is egyszerűen csak irritáló.
...
Frauhéger fagyostekintetű, negyvenplusszos, tudjamitakar/kitudjamitakar, száradtszőke német nő. Menetrendszerűen napjában kétszer köszönés nélkül átrobog tárva-nyitva részlegünkön, hogy majd' a cipőmben bukik el: tekintete mindeközben ál-elmélyülten üveges. Végigszánt a tájon, nem néz se jobbra, se balra, csak viszi az akarat előre... - meg ki tudja, hova.
Elgondolkoztat. Nem fél?.. Nem fél, hogy valaminek nekimegy?.. Hogy valaki esetleg neki nekimegy?!..
Nem fél, mert akarattal rettenthetetlen.
...
Mégis van az arcán a kifejezéstelenség, a hülye szemüvege mögött valami még, ami az egész jelenségnek némi baljós mellékízt kölcsönöz. Frissen gázolt mozdonyok, villamosok, metrók "arcán" látni ilyet: látszólagos fémes-festékes üresség, közöny, mégis picit fájdalmas, magányos - talán segélykérő.
...
Szoktam persze figyelni a fenekét is távozóban: ez nem egy örömfenék, mondogatom ilyenkor magamban; inkább a zord körülményekről, a vasfegyelemről és az önkínzó táplálkozásról regél az az ülep.
Ritka egy vigasztalan látvány.
(Ja, persze a német fenekek megérdemelnek egy külön posztot is valamikor, annyi bizonyos.)
Utolsó kommentek